Ki maradt adós egy záró firkmánysággal itt blogandia birodalomban? Pedig 2009 szeptemberén már hazacibált a nagy légszelő propelleres masinéria. Ejnyék bejnénye egész családfámra, de megírom miként rontotta a levegőt az Izlandi betyár az utolsó szigeti hónapjában...

Mert cipőben jártasak vagyunk már a hegyvölgyben, ideje volt négy kerékkel is nyomot hagyni e lemezen. Már csak irány kellet, irány kelet! Felváltva fogjuk a kormányt, mindenkinek jut bőséggel a húsz méterig látós ködből, szűk hegyi kacifántokból vagy végtelenbe portyázó egyenes utakból.
A "közhely" Godafoss :)

Csupán „nemrég” ölbe pottyant függetlenség megünneplését az ekkor vattacukorvadásszá váló jégnépség -nem túl fantáziadúsan- minden év ugyanazon napján tartja. Ha esik, ha fúj alapon e parányi dínomdánom a nyárra való tekintettel a szabadban kerül megrendezésre. Az esemény nagyságát furán szemlélteti, hogy három cukros sátor, öt-hat célbadobó-bódé és további két légvár vállára dobták a szórakoztatási felelősséget itt az északi fővárosban.

S minthogy jól megszállt nemrégiben a túrázhatnék, hát minta hegylakó módjára igyekeztem az elmúlt héten minél több magaslaki hómaradványba belerondítani a talpjegyem. Ki gondolta volna, hogy e fenségekben trollok helyet pont az izlandi néptánc fog szembejönni velem. De ha már így alakult, hát hegyremegy... :-) Alantabb ezt a párperces videó csemegét is jól közreadom, elvégre ez dukál a helyi „hónap önkéntese” cím aktuális kényszerhordójától.

Mikor akár húsz fok is lehet, mikor az eget a Nap szusszantás nélküli kerüli meg, mikor máshol már friss zöldet esznek, de itt még csak magot vetnek... ez az izlandi nyár.

Sajnosság, sajnosság, de az előző bejegyzésemet nagy "képtelenség" jellemezte. Helyrehozva ezt a nemzetközi tragédiát, a napokban igyekeztem kis vakummal minél több áldozatot ejteni az itt eddig békében gyarapodó flóra nemzettségből. E színhalmazok többsége a növény-paradicsomnak számító Akureyri botanikus kertben került levadászásra. Ímé a medve...

Vagyis vihar helyetti... elvégre errefele a dörgős, villámlósból nem jut, csupán a hóvalbélelt „nekidőlhetsz” szélvész a törzsvendég. Hiába ünneplik vikingjeink fogvacogva a csillagászati nyár eljövetelét, ha a pacizáshoz, bálnakukkantáshoz, vagy lundafogáshoz még legalább júniusig várásra ítélnek a turisztikai szezon szerint létező helyiek.

Már nyílnak üvegcsében a fokhagymavirágok, már zöldell moha a párkány előtt, de látod amottan a téli világot? Még hóember őrzi a régi időt...

Ha már (mínusz) hetet-havat összehordott a szél, minden adott, hogy összetapasszak egy hó hont és meglepjem e családi fotóval azt, aki meglephető állapotban leledzik. A dermesztő fokok röpködhetnek, de a víg betyár továbbra is a pólóban (bár néha vékony bőrrel tetézve ugyan) battyogásával tereli a hideget végig mások hátán, nem is sejtve, hogy az izlandi Fagyisten mennyire megorrol hamarosan e hidegvérű orrfenthordó jöttmentekre.

„... és ha felnézel, hírtelen rád ugranak!” – A Januárok már csak ilyen cselesek. Idén meglepetés gyanánt a vénségek kicsiny boltjába szóló törzsvásárlói kártyát rejtettek zsebembe. Ujjgyűrűim számbavételével megállapíthattam, hogy lassan nem szükséges továbbra morcosnak lennem a ráncos homlokhoz. A január 12, én meg –minő fordulat- 21. E kóros korsággal kérkedni kelletlen nekem, amúgy is gyakorlott önmeglepő vagyok.