Hát noha még nem vagyok notórius birkabendőfaló és nem utazok péntek esténként matt részegen az autók motorháztetején de azért a vikingé válás útjának első –a dolgokra rácsodálkozós- lépcsőfokát egy pörgő ugrással megléptem. Vannak jó és még jobb élmények. Haladjunk olyan sorrendbe, ahogy eszembe jut ez a két hét. :)

Hát először is nagy-nagy meglepetésemre sikerült legyőznöm a LAUT sakkbajnokát, Stefit (ejtsd: „steppi” így még találóbb is). Előző blogom írásakor azt hittem, hogy ez még hosszú hónapok izzadságos munkája lesz, mivelhogy másfél héten keresztül nap mint nap lerendezte az arcomat. És nem csupán szerencsém volt, hisz aznap végig elvertem. Másnap a maga nehézkes módján (a beszéde és járása kicsit akadozós) bosszúra éhezve és lobogó tekintettel vetette be magát a LAUT kapuján, hogy még a reggelim előtt közben és utána is folyamatosan sakkozhassunk. Kár volt sietnie, aznap egyszer sem nyert ellenem :). A trükk mely meghozta számomra győzelmi mámort az nem más, mint Réti Richardról elnevezett nyitólépés, ami totálisan elrontja Stefi által megszokott és megszeretett nyitást. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azóta sikerült nyernie is ellenem... de ez így van jól, mert előbb utóbb úgyis hagynom kéne magam. Elvégre úgy helyes vagy mifene, főleg hogy ez az élete. Illetve még verseket ír. Láttam van két kiadott verseskötete is és egy másik vendég (Gunni-nak mondják, de fogalmam sincs hogy kell helyesen leírni) szülinapját megünnepelendő ő mondott verset is. Szép-szép biztosan... csak nekem egyelőre túl izlandi ahhoz, hogy értsem :).

Aztán volt egy ilyen, hogy október 10-e. Ez bizony a mentális betegek világnapja, ha nem tudta(m) volna valaki :). Szóval hát menjen az egész LAUT kis közössége étterembe (fizették nekem). Mit eszünk? Mit eszünk? A kezdeti italrendelésénél kérek egy pohár tejet... kórusban hallatszik hogy „Mjúlk?!?!?!?!”. Igen tej, mert szeretem... bolti tej, házi tej, tejszín, tejbetej és akárhány százalékos mind jöhet... ne tessék csodálkozni Hát No. Nézzük mi van az étlapon előételnek... nagyszerű csiga, kenguru, languszta és mind borsos... legalább is az ára. Szerencsére mindenki ugyanazt eszi, gyorsan becsukom az étlapot és a szemem. Az első étel egy leves... valamilyen krémleves... gomba, de jó, hogy utálom. Sebaj legalább a tudat nyugtat hogy drága volt. Mi a második? Áh egy tál zöldséggel, rizzsel és szelet húsokkal. Milyen hús lehet ez? Halnak tűnik a szeletelés alapján, pokol tüze égesse meg azt aki ezt rendelte... sebaj akkor maximum a rizst eszem... az meg gombás. Na jó barátkozzunk a hallal... jé ez a hal csirke... azt is utálom persze, de legalább ismerősebb íz. Mit lehet ezek után tenni? Ez a Gunni srác –aki egy mindig vidám, mosolygós öregember- úgy gondolta hogy 75 szülinapja alkalmából el akar csalni minél több embert discoba és ropni akar. Érdekes, mondtam hogy majd utánuk megyek. Jah 1 500 korona a beugró oda? Inkább keresek más koptatnivaló parkettet.

Mert bezony van itt élet éjszaka is. Persze izlandi szokáshoz híven csak pénteken és szombaton. Viszont szintén bemenni (és kijönni is :)) ingyen adatik és a vizet sem sajnálják. Jah igen és nincs dohányzás ám bent! Ez már félig a paradicsom a pécsi helyekhez képest. Szinte mindenki a legújabb divatok szerint öltözködik és próbál vmi egyedi ruhát beszerezni (a lányok meg minél kevesebb ruhát :)). Hát ebben nem vagyok versenytárs, de nézzük a táncot: van elszórva néhány srác, akiknek van vmi eredeti mozgása... áh ezek külföldiek... jó arcok ezek a Lett srácok. És nini, itt is akad egy vagy egy-egy lány aki tudja, hogy kell ropni. Ezek ellenére így sem úsztam meg a kamerázást. Lehet kéne nyitnom tánciskolát... ha már kiröhögtetem magam legalább ne ingyen... bár azt cirkusznak hívják :). Persze így is sikerült 500 koronát (kb 900 Ft) keresnem egy 2 perces táncommal melyet az egyik lenyűgözött srác adott át abból a nagy embergyülekeztből ami körülvett. Az ismerősök is gyűlnek, ismeretlen arcok köszönnek előre :). Oh az a kacifántos... elhagytam a pulcsimat, pontosabban a pulcsim valaki mással ment haza.

Node nincs itt baj. Van egy jó kis eldugott garázsszerű épület itt Akureyriben. E helyen sokfélemindent meg lehet venni és nem utolsó sorban hihetetlen áron. Van itt számítógépasztal, gyertyatartó, számtalan éves elektromos orgona, legyező, tv és ami a lényeg a rengeteg ruha. Milyen áron? Hát nem mindenáron. Én egy zsír új Adidas edzőcipőt vettem 200 koronáért, azaz kb 350 Ft-ért. Jah kérem és ezerféle zakó, ing, nadrág új vagy legrosszabb esetben újszerű állapotban. Fekete piac feeling (nem az, de szeretem úgy érezni). Az emberek itt az új dolgokat azért veszik mert új, persze a régi is az, de új még újabb. És ami nem kell, azt odaadják a vöröskeresztnek vagy más hasonlónak. Nah, ez egy „más hasonló”, ahol olcsón kínálják a rászorulóknak (hehe, ez gondolom, külföldit jelenthet :)).

De nem is árt spórolni. Mit vegyek magamnak kaját hétvégre/estére? Valami kéne, ami olcsó, könnyen elkészíthető, egészséges és még meg is eszem. Az első próbálkozás a konzervek és az almapüré (üvegben). A konzerv rengeteg szeméttel jár, rossz próbálkozás. Az almapüré befőttesüvegszerű edényét meg nem lehet kidobni. Pontosabban nem tudom kidobni. Egyszerűen valami megmagyarázhatatlan erő visszatart, és azt mondja: „Ezt még használhatod valamire, ne dobd ki!”. Óh hogyaza, miért nincs egy szelektív kuka, kezdjen vele valaki más valamit. Rakjak bele növényt, tengeri állatot vagy írjak üzenetet bele és dobjam a fjordba? Nem tudom, egyelőre csak rakosgatom őket. Azt hiszem nem őrültem még meg, elvégre jó anyám és jó mamám is ugyanezt teszi, és nem csak üvegekkel. De ha jobban belegondolok, akkor bizony jó apámtól is sikerült egy ilyen eszmét beszereznem. Egyik nap egész délelőttömet annak szenteltem, hogy megtaláljam a legjobb és legolcsóbb fényforrást a fürdőszobába melynek lesz végre annyi fénye, hogy minőségibb borotválkozást hajthassak végre. Szinte minden boltot bejártam egyetlen nyavajás izzóért. De jó érzés volt végül becsavarni és látni, hogy működik, és jól. Persze engem már nem kell becsavarni. Lehet a többi égőt is lecserélem a lakásban :).

Ah, eltértem a hami témájától. Arra is gondoltam, hogy majd a hajamat fogom rágni. Az egyik fodrász ahol egy egyszerű és olcsó nyírás után érdeklődtem azt mondta 3 600 korona (kb. 6 500 Ft.), úgyhogy megköszöntem a lehetőséget és nyírjon sünt ennyi pénzért. Mindegy, vagy Mel Gibsonos Rettenthetetlenre veszem a frizurát, vagy saját kezembe veszem a sorsom és a borotvát :). Nah igen, a borotvámat is lassan felhelyezhetem fenekembe, mert nem fogok hozzá kapni pengét. Ugyanis ahol esetleg netalántán lehet venni hagyományos borotvát, az véletlenül sem Willkinson, hanem Gillette. Nem mintha baj volna vele, de franc akar ezért újat venni.

Nah, de most már tényleg: mit eszek én itt? Hallottam egy remek angol mondást: „A zab csak arra jó, hogy a lovakat és a skótokat etessük vele”. Erre a skót válasz: „Ezért vannak az angoloknak a legjobb lovaik és a skótoknak a legjobb embereik”. Ez nagyon tetszett, úgyhogy zabot eszek már két hete. Nem rossz, de egyelőre még egy kis méz vagy kakaó kell bele. Változatos, ugye? A tej a lényeg, ne feledd!

Bár mire fel az erő és azegészséges életmód, ha nem lehetek ninja? Bizony a rossz hír, hogy Akureyriben csak Judo, TaeKwan Do és Karate van. És még Kung-Fu sincs. Hát ezek bizony nem érdekelnek, a „Hogyan legyünk ninjutsu mesterek 24 óra alatt” könyvekben meg nem hiszek. Csalódottan ballagtam hazafele a karateedzőteremtől, ahol információval elláttak. Persze ez egy Happy blog, így nem is kellett sokáig elviselnem a letörődést. Ugyanis útba esett egy kispark, kis tóval ahol megannyi kacsa meg gúnárféle éldegél abból, amit az emberek odaszórnak nekik. Az egyik gúnár igencsak megfogott, ugyanis a többivel ellentétben nem barna, hanem mélykék szeme volt. Képet is készítettem róla, de ezen nem látszik :P. Ugyanis ő nem akármilyen gúnár kérem szépen, hanem ő Gengszter Gúnárok Don-ja. A kép és gondolat ihletője pedig az az agresszív és követelőző helyzet volt, amit gúnárok produkáltak, miután volt képem ingyen (értsd: cserébe se keksz, kenyér vagy a drága zabom) képet készíteni róluk.

Első hó, első sarki fények. Egy kis dombról szemlélhettem a most még lenyűgözőnek tűnő jelenetet, és fényképező nélkül. Sebaj, lesz még idő... de még milyen idő. Remélem jó, ugyanis az uszoda nyitott (nincs tető). Persze még nincs meg az ingyenes uszodázási lehetőségem. Ugyanis kell először egy ID kártya, és utána tudok csak City kártyát igényelni, ami ehhez kell. Ez talán november közepére jön össze. Addig viszont azt hiszem, egy edzőteremre előfizetéssel kiengesztelhetem magam. A korona most úgy is igencsak igyekszik elkapni (a szintén nem fényeskedő) forintot... ma 170 koronáért kapni egy eurót másnap 140-ért, és ez ugrál összevissza. Az izlandi állam gyorsan megvette a megmaradt három bankot, hogy megelőzze a gazdasági összeomlást. Persze erre messze nem volt pénzük valójában, úgyhogy most van itt egy „very nice” államadósság. Talán az oroszok segítenek, kitudja... és kit érdekel? :)

Hisz annyi mindent lehet művelni. Menjünk, mondjuk tuning oldschool autókat nézegetni. A LAUT egyik vendége Jonni nagy oldschool autórajongó a gépállat-buherátor. Úgyhogy el is vitt egy barátjához ahol egy rakat kész, félkész és csak alkatrésznek jó öreg autó sorakozott. Hát időmet inkább a szájtátásnak szenteltem, mint a fényképezésnek, úgyhogy csak ez a 9 kép kerül ki a markom közül egyelőre. Ez a kék Chevrolett Nova egy díjnyertes példány... kívül belül totál felújítva és a motorháztető alatt is minden királykék. Bámulat. Persze később is visszatérünk ide, de akkor a géplovak és kipróbálásuk mellett az igaziakhoz is lesz némi szerencsém.

Létrehozva: 2008.10.19