
Hát és valahogy nem akaródzott, csak vakaródzott. Sebaj, csináljunk történést helyben. Persze ezt megelőzően némi korgásellenes tevékenységet kell végrehajtani, elvégre a ceremónia része a hengerhús, azaz virsli. Hazai ízeket remélve dobtam a nevesebb közül párat kosárba, de csak az otthoni ropogtatás hozta elő „birka módon bárányt vettem” felismerést... ugyanebben a pillanatban vetette rám magát a bűntudat a szánom-bánommal karöltve, amiért a házinéni esti virslis invitálását valamilyen óvodás bonyolultságú indokkal visszautasítom, számomra ködbe burkolózó szándékai miatt. Persze Micimackó után rájöttem én is, hogy „A Nyuszi jó társaságot és egy kis harapnivalót jelent.” csupán.
Hogy válhat szinte háborús övezetté egy város, anélkül hogy a kormányzat beszállna az év végi puffogtatásba? Nem mese, az izlandi nép él-hal ezekért a színes-hangos másodperckért és kapkodják a boltban a rakétákat, mint a megmedvésedet pingvinmező a levegőt. „Bumm, piros! Bumm, kék! Bummbajó!” – nem, így mégsem blogba vésni azt az egy órát, ami alatt sikerült a kisváros méretű füstölőt létrehozni. Gyors videjózás, majd keressünk valami klafa lábzsibbasztó helyet.
A helyi táncoldába érkezik az új évet nyitni a híres-neves, „melegvérű” Páll Óskar. Alapvetően a muzsikáit maximum vezeklésként hallgatnám, de pozitív ómen, hogy DJ-ként érkezik... és nem hiszek a füleimnek, de ha kihajigáljuk a sok nárciszt, amit maga után hagy, akkor bizony egy igen nagy piros pontot érdemel...
Ne bújjék tovább a BÚÉK, és felejtsenek el a bú-ék!
Létrehozva: 2009.01.02
Hát se sem vagy semmi! Látszik hogy nem ismered anyámat! :P De ez a párbeszéd kib****ttul felvidított! Nagy vagy! Köszi! :P
Szii-vesen. :) Jobbulást a kacsó&kárpit párosnak!
Üdv!
Olvasom a naplódat, felettébb élvezetes! Már nagyjából másfél éve szeretnék Izlandra, vagy más északi országba kivándorolni. Egyedül a diplomám hiánya tart még itthon, egy éven belül remélhetőleg ez is le lesz tudva... (nekem is IT-s diplomám lesz :) )
Mikor lesz új post? Nagyon kíváncsi vagyok pl. hogy milyen volt a szilveszter. És az is érdekelne, hogy hogy a manóba nem romlik meg 20 liter tej mondjuk pár hét alatt? (UHT tej?)
Nem túl pici és elszigetelt a település ahol élsz?
Kivel is élsz ebben a házban, ahol most vagy? A horvát sráccal?
Bocs a sok kérdésért :)
Kíváncsian várom a többi postot, és majd a fotókat is!
Üdv: Melko
Halihó Kolléga! :)
Haladjunk stílszerűen szisztematikusan. Először is köszi, hogy hangoztatod érdeklődésed, nyugodtan ömleszd csak kérdéseket.
Hát az önkénteskedéshez többnyire nem kell Nobel díjas kvantumfizika professzornak lenni, de gondolom egy diplomával a batyuban néhány létrafoknyival nagyobb terveid vannak. De ha nagyon bizsereg a talpad, akkor te is megpróbálhatod passzívvá válós és kivándorkodós kalandot.
Most a hétvégére összeszedem öreg csontjaim meg gondolataim aztán kiirkálom a bűneim. Addig nem akartam firkantani, amíg nem tudom magam módján tábortüzestül megünnepelni a szülinapom... de ezt az állandó hóesést mintha direkt öregedés ellen rendelték volna meg. Hááát a szilveszter kérem szépen valami olyasmi, amit netre vetni esetleg akkor fogok, ha pályafutásomat bohócként akarom folytatni :).
Viszont „tejjességgel” tudok válaszmányolni a második kérdésre. A húsz liter tejek úgy kerülnek át egy jobb világba, hogy nincs idejük megöregedni... ugyanis én (nem mint örökfiatal ökör) 0,1 oktánszámú tejből 3-4 litert égetek el 24 óra alatt. Ez adja a tejbetök kedvet évek óta. Itt nincsenek zacskós tejek és UHT-t is elvétve találni (nem is emlékszem hirtelen, hogy láttam volna), így értelemszerűen a féltartós tejekben fürdik a nép, ugyanis Izland a vezető az egy főre eső tejfogyasztásban. Mint nem hivatásos (de gyakorlott) tejszakértő nyugodtan kijelenthetem, hogy nagyon finom az izlandi tej... és nem drágább a magyarnál (egyelőre... a Bonusban 150 Ft literje).
Hát ha felrakom a magyar lencsémet, akkor azt kell mondanom, hogy Akureyri egy kisváros(ka) a 17 000 népséggel. De ha itt bárkit megkérdezel, akkor ez az északi főváros. Jégföldünk önmagában elszigetelt, ha szó szerint vesszük :). De Akureyri egész jól áll, ugyanis van egy repülőtere, ami néha nemzetköziként is funkcionál (leginkább Dániába)... viszont Reykjavikba vagy más helyekre napjában többször is indul repülő, ami ügyességtől függően egész olcsó is lehet (7 500 Ft-tól kezdődhet a 45 perces Akureyri-Reykjavik út, ami bizony sok kilométer... pláne télen).
Éldegélesemet hála égnek egyedül folytatom. A horvát srác, egy visszavonult ügyes kézilabdás emberke, aki itt él a családjával Izlandon és most a Vörös Keresztnek dolgozik (rákereshetsz, Goran Gusic –nak hívják). Örülök, hogy találkozhattam vele... rengeteg közös szót, múltbeli dolgot találtunk. Azt hiszem majd egyszer horvátusul is meg kellene tanulnom :). A többi önkéntes, akikről tudok (kb. 20) ők nem egyedül élnek, de előfordul, hogy saját szobájuk van. Nem tudom honnan neszelte meg a koordináló szerv, hogy mindenkinek (különösen nekem) az lesz a legjobb, ha én egyedül lakom :).
Én is kíváncsian várom a köv postot :) Ha valami még fúrja az oldalad, ereszd nyugodtan.
Üdv,
Max
Üdv Max!
Köszönöm a hosszú és bő választ!
Ilyen tejfogyasztással nem csoda, hogy hamar elfogy a 20 liter...Ezt nevezem!
Nagypapám ivott mindig sok tejet, baracklekváros-vajas pirítóssal :) Már kiskorunkban rászoktunk mi is öcsémmel :)
Nagyon szuper az a kis házikó ahol laksz, és egy embernek talán kissé nagy is! Hogy bírod rendben tartani/takarítani? :) Nekem nem erősségem a tüchtig folyamatos rend, annak ellenére, hogy szűz jegyében születtem.
Mostanában én sokat vagyok otthon napokat egyedül, hát hogy őszinte legyek, és akkor sokszor szinte öl a magány (párom BP-n él, én meg Dunaújvárosban)
A diplomám megszerzését jelentő 5 tárgy és 1 szakdolgozat letudását már nem kívánnám tovább halogatni, ezt mindenképp a külföldre való költözés előtt akarom megcsinálni, aztán a párommal kettesben irány valamerre. Csak el itthonról. Így látom jobbnak.
Önkéntességre azért is gondoltunk, mivel egy adott ország nyelvét (amit mondjuk még nem beszélünk) könnyebben és biztosabb megélhetéssel sajátíthatjuk el, mintha esetlegesen hónapokig csak munkát keresünk, és azt a pénzt éljük fel, amit a kiköltözés előtt hosszasan kuporgattunk össze.
Gondolom egy-másfél évnyi önkéntes tapasztalat ad már annyi nyelvtudást, hogy a munkakeresésnél lendít egyet az elbírálásnál. (pl. Izlandon)
Sokat gondolkodtam azon, hogy a gazdasági válság hónapjaiban, (majd) éveiben érdemes -e továbbra is Izlandot választani célul, még nem tudom. Minden esetre nagyon vonz és érdekel az ország, természeti szépségeivel, környezettudatosságával, egészséges élet élésének reményében. (Dunaújváros nem a tiszta levegőjéről híres ugyebár :( ) No és nem utolsó sorban azért anyagiakban talán több dolgot érhetek el, mint az átlag magyar fizetéssel.
Majd még folytatom, de most ebéd :)
Üdv: Melko
Heyhó Melko!
A papád egy mintaember! Már tudom mi lesz a holnapi első nyammognivalóm :).
Két kunyhóról van kép a blog elején, az a sandám hogy te LAUT-re gondoltál, ugyanis én egy egyszobásban lakozom (persze ridegtartásban elférne itt még két emberke :)). A rendre úgy vigyázok, hogy a szoba fele továbbra is felfedezésre vár számomra...minden héten találok valami kis mütyürt, amit valamelyik önkéntes itt hagyott még évekkel ez előtt (legyen az méhecskés plüss, másfél éves szójaszósz vagy kötődoboz...én azt hiszem három kiló virágfölddel járultam hozzá ehhez a gyűjteményhez). Egyelőre még nem találtam rendetlenséget, biztos valami kupac alá elbújt.
Magányosnak egyáltalán nem mondom magam...rendszeresen találkozok az itteni önkéntesekkel (ezek a germán lányok még egy körömvágást is képesek lennének megünnepelni), az elvetemült táncomnak köszönhetően rengeteg emberrel pacsiban vagyok a táncoldákban, és persze az edzőteremben sem magánykodom :). Jobban belegondolva nem is nagyon vagyok „itthon”.
Valóban kár halogatni akkor már a diplomát :). Hüm, nagyon jól gondoltátok akkor ezt az önkéntességet. Egy év alatt biztosan meg lehet tanulni egy nyelvet, és igazából már közbe is lehet munkára időt szakítani, ha találtok.
Hát Izland valóban nem Eldorádó most. Nagyon valószínű, hogy tavasszal előrehozott választások lesznek...persze ez nem hoz még magával aranyesőt. Az persze nem kérdéses, hogy egészséges életet élni itt nagyon könnyű...legyen szó vízről, levegőről, ételről (bár a legtöbb zöldség/gyümölcs ilyen holland üvegház minőség szintjén van...de minden kapható). Az átlagéletkor magáért beszél.
Ha önkéntességre adjátok a fejeteket, akkor én azt javaslom, hogy ne egy projektre (ugyanarra a munkára) jelentkezzetek, még akkor sem, ha több fő fogadására is van lehetőség. Könnyen elérhető cél, ha egy városban akartok lenni (különösen ha az Reykjavik)...és persze a közös szállás sem egy bonyolult dolog. Bár személy szerint én Reykjavikot egy semmilyen helynek tartom...semmi érzést nem tudok hozzákötni :)
Üdv,
Max
Hey Max!
Örültem az új bejegyzésnek, bár első olvasatra kicsit nekem nehezen érthető volt, de lehet azért eshetett így, mert kicsit beborozva olvastam már :)
Tényleg! Borok! Bár tudom nem fogyasztasz alkoholt, de körbekérdezhetnél majd, vagy körbenézhetnél ez ügyben (akár Bónuszban), hogy milyen import borok vannak... Legfőbbképp a magyar borokra lennék kíváncsi!
Nos a táncod, amiről már annyit írtál, igencsak kíváncsivá tesz! Ha egy jól sikerült videót tudnál mellékelni majd a jövőben, annak nagyon örülnék!!!! Én nem vagyok egy tánctehetség, de néha nekem is sikerült pár buliban emlékezeteseket alakítani :)
Milyen gépen, környezetben szerkeszted a naplót? Munkahelyemen teljesen szétesnek a kommentek (Win, Firefox környezetben), viszont itthon (Apple, Safari) tökéletes minden...Gyanakszom hogy talán te is "almás" vagy? :)
No minden jót, aztán ha szükséged van itthonról valamire, csak szólj, aztán feladjuk a nagy magyar királyi postával a messzi Izlandra :D
Üdv
Melko
Csuhéj!
Borság, sörség és egyéb májserkentőt nem találni ilyen helyeken. Vagyon egyetlen üzletlánc, melynek neve „Vínbúðin” ahol ezek a lélekemelő főzetek bevadászhatóak... Itt találni szőlő nedűket glóbusz minden pontjáról (még ha nem is folyamatosan)... és akadhat kezünkbe bizony ungversku kortyolgatni való... noha Unicumot még nem láttam (de ugye nem is vagyok törzsvásárló :)). Amúgyság a normál boltokban csak light sörök kaphatóak ( 2,25%), de kis helyeken, pult alól kaptam én már mást is „véletlenül”.
A levidejózás sajna mellékhatása a táncomnak, ámde ezek ismeretlen készítői köddéválást gyakorolnak dolguk végeztével. Így csak az első táncomról van egy gyengus lesből letelefonozott, illetve múlt héten készült egy videó, amiből pár másodpercet fel akarnak használni egy klipp készítésében egy izlandi dj trió (nah ezt talán be tudom szerezni 1 hónapon belül, remélem). De most hogy így belekérdeztél, az agyam járja át, hogy kellene egy saját felvételt művelni, főleg ha elkészülök harmadik generációs („megálmodottságból kiragadásra kész” státuszban lévő) táncruhával. Ha írsz egy e-mailt, elküldöm amit fellelek a gépen... bár nincs sok mindenem mert a szenvedély visz és nem a szerepelhetnék a táncoldába :). Tegnap csak négy ismeretlen kérdezte meg, hogy van-e még abból, amit szedek... :)
A szerkesztőkörnyezet egy összecsukható faszék a sejhajnak, egy doboz tej balkézre, néhány mécses jobbra és persze valami fülbelopós muzsika (ami most épp a Hohó a nagy horgász, mert ma hajnalban ennek a refrénjét énekeltem hazafele). Hogy kockásabb szemmel nézzük a részleteket, egy Win 2003 szervert kergető Dell hordozhatóság amin pötyögök... az oldal IE-vel néz ki legkerekebben, illetve operával operálok még. És igazad van, ez a post nagy kuszaság a ravaszdi Róka komával... azt hiszem a flash műveli ezt. Nah, majd igyekszek kifundálni valamit. Köszi még egyszer!
Hüh, mire lenne életbevágó szükségem... az én jó mamám szárított almaszirmot szeretett volna nekem küldeni, testsúlyom megőrzése érdekében... ami nagyon is édes ötlet, de így hirtelenjében legszívesebben egy szép alföldi ostort szeretnék :). De tényleg. :)
Hali meg hó,
Max