Bizony, ha az emberben élnének még kérdések az EVS-sel, az utazással, miegymással kapcsolatban, akkor arra megtalálhatja a választ az „Indulás előtti képzés”-en, melyen - ha tetszik, ha nem - részt kell venni. Én a 2008. Augusztus 21-24-én, Kapuváron megrendezett képzésen vettem részt. A képzés helyszíne egy csillagokkal kellemesen felvértezett gyógyfürdő volt, mégpedig a http://www.floragyogyfurdo.hu .

Elöljáróban…
A Júniusi képzésre nem fértem be, a Júliusi meg elmaradt, úgyhogy az utolsó sanszom volt az Augusztusi (különben a kiutazás elfelejthető, legalábbis ezt állították). Vajon mire számíthatok? Most olvassák fel az apró betűs részt? Vagy vannak emberek, akik nem nézik meg, hogy milyen fába vágják?
Valahogy egyik sem lett, bár voltak emberkék, akik csak úgy beleugrottak… inkább belelökték őket, méghozzá háttal az éj leple alatt. Amikor megkaptam a programtervezetet, már láttam miről szól móka: csapatépítés imitt-amott egy kis kérdezz-felelekkel fűszerezve.

Első nap…
Megérkezés, apartman elfoglalás… mindenkit egy levél vár, hogy menjen ebédelni, és ha jól viselkedik, akkor talán vacs is jut. Jöttek a népek az ország minden lik-lukából, sokan azonnal érettségi után, jó néhány egyetemista és a szabály erősítése végett egy-egy krisztus kori. Nincsenek ellenszenves alakok, bár lehet az érzés nem kölcsönös :). Többen is lettünk (38) mint ahogy azt tervezték, gyorsan három csoportra is osztottak minket és kaptunk a nyakunkba 14 feladatot, mely lényegében a város és történetének megismerése köré épült. Amolyan mászkáljunk, keressük ezt-azt, kutassunk fel legendákat és találjunk ki meséket ezzel kapcsolatban. A dolog jól sikerült, nem láttam rosszkedvű embereket… én is fotózhattam :). Vacsi után szabad program… fiatalok vagyunk, mindenki összeverődik kocsmát/discot keresni. Miután a harmadik helyi fiatal is pofánröhög mikor a disco-t és Kapuvárt egy mondatban említjük, lemondunk a táncolásról… a csapat a megtalálta az egyetlen kocsmát, ami képes volt akár 23-ig nyitva tartani hétköznap. Én három perc után sarkon fordultam, és gyí az apartmanba. Két darab kétágyas szoba jutott négy fiúnak a váratlan létszám miatt. Én - mint veterán betyár - az erkélyen történő földön alvást választottam, a szúnyogok legnagyobb örömére.

Második nap…
Várom a csodát, hátha esetleg ma valamit tanulunk. De amikor a reggelt a „flamingó kergeti a pingvineket” játékkal indítjuk, valamiért az a sejtelmem támad, hogy ez nem az a nap lesz. Körbeülés, bemutatkozás, ebéd, szabadfoglalkozás… sokan olimpia ezerrel, bár ez mindennapos. Mihaszna játékok („Mindenki rajzolja be a bőröndbe, hogy mit visz magával és mit hoz vissza”), majd egy ismertető az EVS-ről amit kb. akkor tud meg az ember amikor első órákban ismerkedik vele (nem pedig akkor, amikor utazik egy-két héten belül). Vacsi… sokan morgolódnak, hogy állandóan késik a hami… nem érzem át a problémát. Este szabad a pálya, néhányan az előző nap nyomvonalán, mások házi „fürdő party” én meg edzem testem aztán pedig elmém is egy kis sakkal.

Harmadik nap…
A kedv derűs, az idő borús. Sajnos villámok nem jönnek, pedig azokat fotóznám. Első nagyobb játék: ki-mit gondol az adott országokról, és ki megy hova. Úgy látszik, én vagyok az egyetlen viking jelölt… legalább nem kell vigyáznom senkire :). Az első hasznosnak tűnő anyag, amely arról a biztosításról szól, melyet ránk kötnek az önkéntesség ideje alatt (AXA). Elhangoznak embereket nagyon foglalkoztató kérdések, általában fény derül a dolgokra… amit én kérdezek, arra nem jött válasz. Helyes, úgy is magam szeretek utánajárni :). Estére bezsákolok egy rakás különböző tea filtert és egy kaptárnyi mézet… ma este végeláthatatlan önteáztatás.

Negyedik nap…
De jó, levelet írhatunk magunknak és egy szerencsekártyát valaki másnak (amit edényből sorsolnak ki). Bőkezűen behánytam a magamnak címzett levelet is a szerencsekártyák közé. Idejekorán vitorlát bontok, hogy hamarabb hazaérjek… bár messze nem én voltam az első így sem. Nem tudtam, hogy könnyes, vagy könnytelen búcsút vegyek, úgyhogy Maxosan szép csöndben elszublimáltam :D.

Összességében…
A képzés tök jó… annak, aki még semmit nem hallott az EVS-ről, vagy esetleg kiderül, hogy a közelében lesz egy másik magyar önkéntes, vagy egész nyáron nem volt lehetősége nyaralni.
Létrehozva: 2008.08.26
Friss hozzászólások
2 év 1 hét
2 év 1 hét
2 év 1 hét
2 év 2 hét
2 év 2 hét
2 év 7 hét
2 év 10 hét
2 év 21 hét
2 év 29 hét
2 év 29 hét