Hogyan fokozódhatott odáig a nemzetközi helyzet, hogy még én is kijuthattam? Persze külföldre jutáshoz nem kell parafenomén vérvonalba születni… viszont az EVS-ben való részvételhez jól jöhet egy-két tipp, vagy legalább egy „Há’ te hogy csináltad?” meghallgatása. Nos, itt pontosan ez fog következni...
Kb. egy évvel a komoly ráhangolódás előtt hallottam először az egyetemen az EVS-ről... akkor köpőlégy módjára végignyálaztam a lehetséges projekteket… volt bálnafényképezés, ír-angol kibékítő, papsétáltatás, kórusosdi... egy szóval minden (számomra elfogadható témájúak is). Persze ekkor még legyentettem és azt mondtam „Majd ha lesz olyan, ami tisztán informatika, illetve valami ismerős ember is elrángatható lesz, akkor majd megyek... addig meg építsük helyben az élet homokvárát”.
Eltelt majdnem az az egy év, anélkül hogy EVS bármiféle gondolatba beférkőzte volna magát. Mígnem jött egy szerény személy, akivel lepacsiztuk, hogy akkor 2008 őszén kiutazunk, lehetőleg Hollandba. Nos, a dolog úgy alakult, hogy ő nem jött (én meg végül nem Hollandba :P) de én mivel szavatartó ember vagyok, elhatároztam, hogy kimegyek, és jól érzem magam velem :).
„Keressünk egy jó helyet...” és aki keres, az talál. Méghozzá nem is akármilyet… Hollandiában informatikával és természetjárással kellett volna foglalkozni. Minden egyes pontját, apró részletét nekem találták ki. Falramászós öröm. Egy délután -mely során rengeteg aszalt gyümölcs és magvak tömkelege esett áldozatul, a tökéletesség érdekében- megírtam ungarisül egy nagyon szasza kis önéletrajzot és motivációs levelet. Magyarul is nehezen érthető, többszörösen összetett mondatok... ez az én angolomnak is sok, úgyhogy lefordíttatjuk. E-mailben feladás, hátradőlés, szusszanás és álmodozás Hollandiáról.
Egy hét, két hét... állj, ezek nem bárányok. A küldő szervezetnél azt mondják, hogy sokszor van ilyen, hogy nincs válasz, ezért kell több helyre beadni egyszerre. Hiába nekem találták ki ezt a helyet, ha az a hely nem kér belőlem… de legalább egy „Megkaptuk, kösz.” jöhetett volna. Sebaj. Gyorsan keressünk más helyeket... mondjuk 10 másik elég lesz. Mi ez az Izland? Nem hiszem, hogy ide bárki is menni akarna… azaz pont nekem találták ki :). Válaszok, eszmecserék, fogynak a helyek és fogy az idő.
Ezek az Izlandiak komoly érdeklődőnek tűnnek, annak ellenére, hogy minden nyavalyás kitöltésre szánt űrlapot úgy küldenek meg este, hogy másnap reggelre kellene… Azt mondják, bent vagyok az esélyesek TOP-jában... lesz majd telefonos interjú. Gyúrás az angolra skype-on és négylevelű lóhere beszerzése. Már csak három nap a pályázat leadásának határidejéig... és még nem is hívtak… és még én tartom magam lazának. Végül is másfélnap csúszással este 11-kor hívtak. Értettem mindent, amit mondott és kvartyogtam én is, ahogy lehetett ilyen időben. Másnap e-mail, gratuláció.
Néhány papír elintézése volt csak hátra, aztán e-mailezgetés a fogadó szervvel… ismerkedés. Az önéletrajzba beleírtam a jogsit, pedig csak épp folyamatban volt… ezt gyorsan össze kell hozni (u.i.: sikerült). Útlevél kell, meg legyen egy nemzetközi OEP kártya is, ha már ingyé’ van. A magán dolgokon kívül már csak egy indulás előtti képzés van vissza, ami az EVS-t illeti...
És minden jó, ha a vége jó!
Létrehozva: 2008.08.02
Szia Milán!
Nem tudom, hogy mindent jól csináltam-e, de remélem, hogy megkapod soraim.
Nagyon tetszik az irományod, olyan, mint egy könyv. Írj minél többet.
A fotók fantasztikusak, nagy tehetség vagy. Az István is csak ámul-bámul, hogy ezek valóban a Te kezed művei.
Nagyon választékos és poénos, inteligenciát sugárzó az irományod. A hely szép, tiszta.
Büszkék vagyunk Rád, csak így tovább.
Még jelentkezem Erika/Bubó
Halihó!
Biza ha látom, akkor jónak kell lennie :)
Úgy látom erre a hétre nem szükséges vásárolnom, mert máris híztam a szavaidtól :)
Kb. 1-2 hetente gondoltam írkálást... van amikor történet volna fotó nélkül, és van amikor fordítva... próbálom összebiggyeszteni őket.
Köszi, hogy olvassátok!
Bless! :)
Szia Milán!
Sajnos nincs sok időm, de azért örülnék, ha a hoszú hétvégére (okt.23)prezentálnál nekem egy újabb sztorit, mert legaláb ez leköt. Tömör, rövid, tartalmas, érdekes. Ja és biztos jó a vége is.
Nem tudom ott milyen az idő, de itt 20-22C van, hőgutát lehet kapni az irodában.
Azért néha fotót is készíts, mert hátha NEM ISMETRLEK FEL egy év múlva.
Azt gondolom, hogy jól választottál, szép és egészséges helynek tűnik. Ennél messzebb már nem is mehettél volna.
A legközelebb viszont "írásig"
Bubó
Addigra biztos összehordok ezt-azt. Erre a hétre szervezkedem valami autósat és/vagy lovasat. Meglátom mi jön össze, de biztos fotós lesz :).
Múlt héten kb. 5 centis hó esett, de viszonylag hamar elmenekült, mert a közelben lesben álló plusz öt fok rávetette magát.
Majd készítek Akureyriről egy panorámát... csak be kell szereznem hozzá néhány réteg ruhát és egy kis szélcsendet.
Bless, bless!
:)